13.fejezet!

Sziasztok! 

Meghoztam a következő részt, remélem tetszeni fog. 

Nagyon köszönöm a támogatásokat és a feliratkozókat.

Várom a véleményeket! 

Jó Olvasást, 

Amelia S. 

Mia Diamond

Egyedül! Ezzel a szóval ébredtem fel, arra sem sikerült rá jönnöm tegnap este honnan volt annyi erőm, hogy ellen álljak neki. Rá jöttem. Onnan, hogy nem engedhetem meg neki a játékot, nem egy baba vagyok, amit ide oda rángat. Nekem biztos élet kell, egy nyugodt helyen. Egy ideje már gondolkodom költözésen is, de nem láttam értelmét, most viszont előtérbe került. Ismét el vetettem, megtalálna és nem az a menekülők a problémám elől emberke vagyok. Megtehetnék mindent, hogy kizárjam őt az életemből, még sem mennék vele semmire. Hiányozna, ahogy már most is, hatalmas űr tátong a szívemben, amit csak is ő gyógyíthat be. Nézhetném levegőnek, de tudom bármennyire is erős vagyok egyszer megtörnék s talán a legrosszabb pillanatban. Nem tehetek semmit, hisz a kapcsolatunk titok volt a többiek semmit nem tudnak róla. Feltűnő lenne, de nagyon, ha többé nem szólnék hozzá sőt még csak a közelébe sem mennék. Három éve, hogy hazudom, mindenkinek. Megkönnyebbültem amikor Louis tudomást szerzet róla, egy picikét felszabadultabbnak éreztem magam. Jelenlegi helyzetemben megpróbálhatom a felejtést, miközben nap, mint nap találkozom vele. Örülök a boldogságának, egyszer talán majd el is tudom fogadni. Megőrzöm a szerelmünket s több ember nem szerez róla tudomást. Egész nap itthon lesznek a fiúk, így egy légtérben kell vele tartózkodnom. A legjobb lesz, ha a szobámba zárkózom mindenki elől. Nem kell bemennem dolgozni a lányok, pedig nincsenek itt muszáj lesz valamit kitalálnom.
Sóhajtva bújtam ki a meleg takaró alól, majd a fürdő felé vettem az irányt. A zuhany valami képen lenyugtatott, ezzel megakadályozta az újabb síró görcsöt, a gondolataim viszont továbbra is szárnyaltak. Ki kell ürítenem a fejemet, muszáj valamit csinálnom. A fájdalom nem múlik el egy könnyen, így egy depressziós idő szak elé nézhetek, amit másoknak nem mutathatok. Törölközőt csavartam magam köré, majd kiválasztottam pár ruha darabot. Egy piros farmert s hozzá illő fekete pólót kaptam magamra, hajamat oldalra fontam, kicsit erősebb sminket tettem fel a megszokottabbnál. Nem fogok szomorkodni, reggeli után egy kisebb séta jót fog tenni.
Kisétálva a szobámba - amit már most imádok - rájöttem nem igazán illek ide. Félre értés ne essék, imádom a fiúkat, de nekem meg van a magam élete, ahogy nekik is. Rendbe tettem az ágyamat, majd piszkos ruháimat a fürdőben tartandó szennyes kosárba tettem. Húzni szerettem volna az időd, nem akartam még most le menni, habár órámra pillantva tisztáztam ők még nem lehettek fent, ahhoz korán van.
Telefonomat hátsó zsebembe süllyesztve indultam meg a leghalkabban a lépcsőn. Lefelé menet azon gondolkodtam mit készítsek, amit a fiúk is szeretnek. Tegnap a palacsinta talán túlzás volt, így ma egy olyan reggelit készítek, amit esetleg a lányok nem szeretnének. Túlságosan is oda figyelnek az alakjukra, ezért valami zsírosabbra gondoltam. Reméltem, hogy még minden van itthon a hűtőben. Fogalmam sincs mit ehetett meg Niall az éjjel és mit nem.  A hűtőben kutakodva mindent találtam, tojást, bacon csíkokat és még friss narancs is van itthon. A kávéfőzőt bekapcsoltam, hogy mire mindennel végzem az is kész legyen. Elsőre a tojást sütöttem meg, mert tudom a fiúk imádják, remélni tudom elég lesz, ahogy a bacon is. Telefonomból halk zene szólt, amit csak a szalonna csíkok sercegése " ordított " túl. Sikeresen nem égetem oda semmit, bár nem is szoktam, csak most lekötnek a gondolataim. A fekete löttyel tettem asztalra az ételt, majd megterítettem. Narancsot kezdtem facsarni, amikor két erős kart éreztem meg a derekamon. Lehelete csiklandozta a nyakamat, illatáról azonnal felismertem.
- Mindig én készítettem neked reggelit. - motyogta, majd még közelebb vont magához.
- Eressz el! - sziszegtem.
- Soha nem akarlak el engedni, te az életem vagy.
- Ne most gyere ezekkel a dumáiddal, Harry. Tegnap azt hiszem elég világos voltam, na meg azelőtt. - nevettem fel kínosan. - Hagyj békén!
- Kicsim, kérlek.
- Ezt a megnevezést már el vesztetted, amikor Taylorral kezdtél mutatkozni ismét. - szűrtem a fogaim között. Nagyon vissza kellett magam fognom, hogy ne essek neki vagy esetleg törjenek felszínre azok a nyamvadt sós cseppek. Nem mutatom senki előtt a gyengémet, ami történetesen ő!
- Nem szóltam, mert nem akartalak megbántani. Tudtam, hogy reagáltál volna.
- Ez a helyzet most jobb ? - sikerült kibontakoznom az öleléséből, ami máris hiányzott. - Időre van szükségem, hogy átgondoljak mindent. Biztosra akarok menni, amikkor kimondom azt a bizonyos szót. Egyszer már majdnem elveszítettél, ezúttal tényleg elfogsz. - néztem mélyen azokba a smaragd zöld íriszekbe. - Kérlek, egy kicsit legyél rám tisztelettel és ne hozd ide olyan sokszor Miss Tökélyt. - folytattam.
- Jó reggelt! - robbant be Nialler, aminek most hihetetlenül örültem. - Mik ezek az isteni illatok ? - szimatolt bele a levegőbe.
- Az orrod már úgy is átküldte az információt az agyadnak. - mosolyogtam rá. - Rántotta és bacon. - mosolyogtam a fiúkra, ami persze nem volt igazi.
- Te nem eszel velünk ?  - állít meg Louis, amikor már épp elhagyni készülök a helységet.
- Nem. - ráztam meg a fejemet. - El ment az étvágyam. - néztem az én hercegemre, aki nem is herceg s még szőke sem. - Ti csak egyetek nyugodtan. - rohantam fel az emeletre.

***

Órák teltek el, én még sem mozdultam ki innen. Minden féle kopogást, hívást és üzenetet figyelmem kívül hagytam. Tudtam, hogy a fiúk küldték, de nem érdekelt. Úgy szólított, ahogy mindig is, amit annyira imádtam tőle hallani. Az üzenetek között rá akadtam a lányok válaszára is, így írtam egy nagyon közeli időpontot válaszul. Nagyon hiányoznak jó volt őket legalább gépen keresztül látni. Meséltek pár dolgot, ahogy én is. Érezték, hogy valami nincs rendben, még sem mondtam el. Ilyet, hogy közölhetnék skype formájában ? Hamar elköszöntek ugyan is dolgozniuk kellett, amit én megértettem.
Többször hallottam a fiúk hangját a nappaliból, amit számon kérik Harryt mit is mondott nekem, persze ő nagyon kiborult és üvöltöztek egymással. Amikor már nagyon elege lehetett a fiúkból, hangos ajtó csapódás jelezte, hogy ő nem kíváncsi rájuk. Szuper, néha olyan makacs, mint én. A fiúkáknak, így már két embert kellene kihozniuk a zárt ajtók mögül. Olyan csend telepedet az egész házra, mint még talán eddig soha. Tisztán hallottam, ahogy Harry próbál kedves hangos beszélni - tudtam kivel - nem igazán ment neki. Ha jól értettem, akkor idegességét és fájdalmát vissza fogva beszélt meg egy találkozót, a háztól eső legmesszebb parkba. Tényleg betartja amit kértem, ez már csak jelenthet valamit. Újabb csendet az törte meg, hogy Hazz a szemközti szobában veszekedett valakivel telefonon. Az illető jól kiboríthatta, de nem értettem tisztán miről lehetett szó.

***

Megunva a semmit tevést, magamra kaptam az egyik kötött pulcsimat, majd a fontosabb dolgaimat egy nagyobb táskába pakoltam. Szinte kitörtem a szobámból, a folyosón majd nem fel is löktem Zayn. Aki utánam ki álltot, akkora viszont már az ajtóban voltam. Magamra kaptam a magassarkúmat, majd még megnéztem magamat a tükörben.
- Készülsz valahová ? - jelenik meg Liam.
- Igen. Sétálni. - jelentem ki.
- Nagy táskával a kezedben ? - ráncolta a homlokát.
- Persze. - forgattam meg szemeimet. - Ne várjatok, majd jövök. - ezzel otthagytam őket.
Legalább két órán át sétáltam a környéken és próbáltam teljesen kiüríteni a fejemet. A legtöbb problémámtól megszabadultam, de tőle nem. Ő olyan amit nem lehet könnyen, akár csak a szőnyeg alá besöpörni.
Kezd nagyon későre járni, én pedig valami oknál fogva még mindig nem mentem haza. A telefonom megállás nélkül rezget, ugyan is egy idő után meguntam a folyamatos csörgését.  Megálltam, majd egy egyszerű mozdulattal kikapcsoltam, így már senki nem tud elérni. A sarki boltba ugrottam be némi csokiért, borért és egy jó kis sajtért. Ezért a háromért ölni tudnék, de aztán rá jöttem kell valami normális inni való is, így eset a választásom a narancsra. Kevés dologért mentem be, még is olyan sok mindent össze vásároltam, amikre talán nem is lesz szükségem. Tovább sétáltam, majd ott álltam a házam előtt. Az utunk sokszor kiszámíthatatlan és azt hiszem ez velem is így volt. Akkor fogtam fel igazán, amikor ott álltam és néztem azt a helyet, ahol nem is olyan rég még laktam. Szemeim azonnal könnyek lepték el, ahogy az agyam pörgette a legszebb eseményeimet, ezen a helyen.